Kedves olvasóim, gondolom észre vettétek, hogy egy jó ideje nagy a csend a blog táján. Élek és virulok (leszámítva azt a náthát, ami most fogva tart). A babával is minden rendben van, egészséges és minden eredmény jó. Az ultrahang alapján nagyon virgonc, bár én még nem érzem. De már alig várom a pillanatot, amikor érezhetővé válik a pici mozgása. A nemét még nem tudjuk, de én meg vagyok győződve, hogy kislány. A férjemnek teljesen mindegy, hogy a család legifjabb tagja lány vagy fiú lesz-e majd, mert bármi lesz is, ő nagyon fog neki örülni.
Most röviden szeretném megmagyarázni távollétem okát mind blog, mint scrap téren. Sajnos az ősz és a tél elég nehéz számunkra anyagilag. Ilyenkor ritkán kezdenek az emberek házfelújításba, építkezésbe, ezért a férjemnek november tájékától nem nagyon szokott munkája lenni. Sajnos ez most is így van és mivel messze van még a tavasz, ezért össze kell húzni a nadrágszíjat. Ez azt jelentette, hogy az internet kapcsolatot szüneteltetjük (ha szükségünk van rá, akkor az anyósoméknál használhatjuk az övéket) és még minden mást, amit luxusnak tartunk, vagyis a vezetékes telefont is megszüntettük és a mobil telefont is korlátoztuk, azaz feltöltősre váltottunk. Így, mivel egy ideig nincs internet elérhetőségünk, nem tudom a ct kötelezettségeimet teljesíteni. Szóltam mindegyik tervezőnek, elmesélve a helyzetet. Nagyon aranyosak voltak. Bettiee és Kreen nem törölt a tagok közül, Steph pedig megkért, hogy azonnal jelentkezzek, ha megváltozik a helyzet és újra csapat tag lehetek. Sajnos Cali csupán megköszönte a munkámat, de gondoltam, hogy ha újra folytathatom a munkát, akkor azonnal írok neki, hátha visszakerülhetek hozzá. Nagyon jó volt ct tagnak lenni és hiányzik ez az érzés. A scrap is hiányzik, mert bár van egypár készlet a gépen, de sajnos a férjem elfoglaltság híján egész nap játszik. Nekem pedig ötletem sincs, hogy milyen feladatot adjak neki, vagy más, olcsó vagy ingyenes közös programot találjak ki. Sajnos a falun nem nagyon van lehetősége bármi másra is a tévézésen, internetezésen, vagy társasozáson kívül. Ezért egy ideig elnémulok, de remélem még a baba születése előtt, ami 2012. május 27-e körül várható vissza tudok térni a blogos és scrapos életbe.

Ez úton még szeretnék gratulálni Erának a babához! Ma sikerült elolvasnom azon bejegyzését, amelynél épp ezt jelentette be! Nagyon örülök neki és kívánom, hogy a babavárás időszaka zavartalanul teljen nála is!


Most pedig minden erre tévedőnek Békés, Boldog, Szeretetben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket Kívánok, valamint Boldog Új Évet!










Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature