Könyvkötés 2. rész

Az elején leszögezném, hogy soha nem tanultam könyvkötészetet és nem is láttam, hogy a profik ezt hogy készítik. A neten található videók alapján kísérleteztem ki ezt az elkészítési módot.
Most pedig szeretném bemutatni a kemény fedőlap elkészítését a könyvünkhöz.
Szükségünk lesz egy kemény karton dobozra. Egy nagyobb cipős doboz A6-os könyv esetén megfelel, de A5-nél inkább egy nagyobb karton dobozra lesz szükség (én az anyósom boltjából hozattam a férjemmel egy karton dobozt, amiben az öblítők voltak a polcra pakolás előtt). Csomagoló papírra is szükségünk lesz. A színe mindegy, de én fehéret használtam (igaz most nem kaptam, ezért két A4 papírt ragasztottam össze). Erős ragasztó is fog kelleni, valamint olló, sniccer, szalag és a díszítéshez szükséges eszközök.

A karton dobozunkból három téglalapot vágunk ki, amiből kettő egyforma. Ezek lesznek a fedlapok. A méreteik a következő képen kapjuk meg:
A könyvünk lapjának szélességéhez hozzáadunk 1cm-t. Magasságához pedig 2 cm-t. A kapott méretek alapján a kartonon vonalzó segítségével berajzoljuk, majd sniccerrel kivágjuk a két téglalapot. A harmadik téglalap szélessége megegyezik a könyvünk szélességével, a magassága a könyv magassága  plusz 2 cm. Ezt is berajzoljuk és kivágjuk. A lapokat szépen elrendezzük a csomagoló papíron úgy, hogy a papírból túl lógjon jó pár rész. A képen is megnézhetitek, hogy hogy kell kinézniük a téglalapjainknak:


Ahogy a képen is látszik, a széles és a vékonyabb lapok közt van egy kis rés. Ez azért kell, hogy be tudjuk zárni a könyvet, mert ha nem lenne ez a rés, akkor a karton nem engedi becsukni a könyvet, feszülni fog. Ez a rés kb. 0,5 cm szélességű. Lehet pár mm-rel több, de ne legyen 1 cm, mert akkor nagyon laza lesz. Szerintem a fél centi az ideális méret. A képen már úgy vannak rakva a karton lapok, ahogy a helyükre lesznek ragasztva. Miután szépen elrendeztük őket, ceruzával óvatosan körbe rajzoljuk a lapokat, vigyázva, hogy ne mozduljanak el. Ha a körbe rajzolással készen vagyunk vegyük el a lapokat, majd egyenként ragasztózzuk be jól a kartonokat és rakjuk vissza a bejelölt helyükre. Jó nyomkodjuk oda, kezünkkel végezzünk vasaló mozdulatokat, hogy a csomagoló papír jól odaragadjon. Ha készen vagyunk és felragasztottuk az összes lapot , az alsó és felső kilógó részt ragasztózzuk be jól, majd jól meghúzva ragasszuk a kartonokra.


Az oldalán túllógó csomagoló papírból levágtam fent is és alul is egy háromszöget, amit lehet látni a képen is. Ezt is jól beragasztóztam, majd feszesre húzva ráragasztottam a kartonra. A képen még az is látszik, hogy középre ragasztottam két papírcsíkot, de ezt nem muszáj, én csak azért ragasztottam oda, mert ahogy már írtam sajnos nem volt csomagoló papír a boltban, ezért két géppapírral kellett megoldanom a problémát, és ez a két csík mint biztonsági okokból került oda.
Ha körbe ragasztottuk a széleit, akkor ha gondoljuk már feldíszíthetjük (én ezt ajánlanám, mert így szerintem jobb dolgozni vele). Én a dekorálás előtt még átvasaltam a borítót, hogy a ragasztó még jobban megkössön és mindenhova eljusson. Ezt úgy csináltam, hogy a gőzt kikapcsoltam a vasalón és kettes fokozatra állítottam. Csomagoló papírral felfelé fordítottam a borítót, amire raktam egy hófehér papírlapot és jól oda nyomva párszor végig mentem a vasalóval a borítón. Majd hagytam kihűlni és jöhetett a dekoráció.
Nekem a dekoráció terén azzal kellett gazdálkodnom, ami otthon volt, mert a papírbolt szinte kongott az ürességtől, amikor be szerettem volna vásárolni. Ezért egy pékség (pilisvörösvári pékség és cukrászat) zacskójáról vágtam ki a dekorációt.
Most jön a szalag felragasztása, amellyel majd összekötjük a könyvet (ezen a téren más megoldást is lehet használni én most ezt mutatom). A borítónk szélétől kb 1-2 cm-re középtájon sniccerrel olyan hosszú csíkot vágunk át a kartonon, amilyen széles a szalag (ez esetben 1 cm). Majd átdugjuk a keletkezet lyukon és áthúzunk egy darabot, majd jól beragasztózzuk és a kartonra ragasszuk, amiket jól meg lehet figyelni a két képen is:



Ezzel pedig beléptünk végső fázisba, vagyis beragasztjuk a már összevarrott lapokat. Az összevarrott lapok gerincét jó beragasztózzuk (ehhez használjunk jó erős ragasztót, olyat, ami mindent ragaszt), majd a kartonból kivágott gerincre ragasztjuk, jó erősen odanyomjuk és nyomva tartjuk egy ideig (vagy a ragasztó használati utasítása szerint járjunk el). Ezután a könyvünk rajzlapos lapjait ragasztózzuk jól be, majd egy ügyes mozdulattal csukjuk össze a könyvünket a kartonnal együtt. Tartsuk szorosan összenyomva, majd próbaképp nyissuk ki a könyvet. Ha a rajzlap nem ragadt oda a kartonhoz akkor ragasztózzuk be megint a rajzlapot. Ha kinyitjuk a könyvet engednie kell, hogy szépen szét nyissuk. Ha jól megkötött a ragasztó, fogjuk a könyvünk egyik fedéllapját és törjük be. Ezt úgy tesszük, hogy egy kicsit „túl” nyissuk a könyvet, mint ahogy szokás. Ugyanezt csináljuk a másik lappal is, így egy kicsit „bejáratjuk” a fedéllapot és nem fog nehézkesen kinyílni. Ezzel pedig készen is lennénk. Ha valakinek kérdése van, írjon e-mailt, vagy hagyjon egy megjegyzést és segítek. Jó munkát és sok szerencsét!

post signature

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a leírást, nagyon klassz. Szerintem ez alapján meg fogom próbálni!

    VálaszTörlés